Blog fejléc logo

Csatorna duguláselhárítás


Kamerás csatornavizsgálat lényege, működése:

Sűrűn visszatérő dugulásoknál alkalmazzuk ezt a vizsgálatot. Ha egy lefolyórendszer rövid időn belül többször is eldugul nem feltétlenül a duguláselhárítást elvégző szakembert kell okolni. Régi vas vagy eternit csöves rendszereknél fordul elő leginkább, hogy az elavult cső belső oldaláról kisebb nagyobb részek leválnak ezzel folyamatos dugulást okozva. Ilyen rendszereknél célszerű kicsit rááldozni, és a rendszer kamerás vizsgálatát kérni, mert ebből a későbbiekben nagyobb probléma is keletkezhet pl.: csőtörés. Ha a vizsgálat során fény derül arra amire gyanakodtunk akkor a csőrendszer vagy annak tönkrement szakaszának cseréje, kiváltása javasolt.

Ez az eljárás azt is kimutatja ha a lefolyócső lejtése nem megfelelő és ez okozhat folyamatos dugulást, illetve olyan tüneteket ami arra enged következtetni, hogy dugulás van. Ilyenkor sajnos csak bontással lehet a hibát kijavítani, de célszerűbb, mint duguláselhárító szakembereket hívni 2-3 havonta. A hibák helyreállításához kérem hívja szakembereinket akik készséggel állnak rendelkezésére több éves szakmai tapasztalattal, amennyiben saját kezűleg hozza helyre a hibát nem biztos hogy a várt eredményt hozza a munkája és akár még több problémát okozhat magának.

Létezik külső és belső csatornatisztítás, a külsőt azt a házon kívül kell megoldani egy úgynevezett woma berendezéssel ami az autóba van beépítve. Ez a berendezés tiszta vízzel és gőzzel dolgozik azért hogy a talajt ne károsítsa A külső csatorna dugulását okozhatják a fák gyökerei, lerakódott szerves hulladékok, törmelékek és egyéb szennyeződések. A törmeléket amit maga után hagy már kézzel kell kiszedni a csatornából. A woma-s autóval a közlekedés a forgalomtól függően jó mert mondhatni csak 1 autóról beszélünk. A természetet sajnos megállítani nem lehet ezért a fának a gyökerei újra és újra be fogják nőni a csatornarendszert amit csak úgy lehet elkerülni ha megtisztítanánk a területet de fák nélkül nehéz lenne az élet. A belső csatornatisztítást már nem lehet woma-val elvégezni mert óriási károkat tudna okozni a rendszerben.

Kültéri duguláselhárítás éjjel nappal:

Ha az elővigyázatosság ellenére is azt tapasztalja, hogy dugulás alakult ki csöveiben, keressen minket! Lehetőség szerint falbontás nélkül, rövid idő alatt megoldjuk a problémáját, és teszünk róla, hogy az hosszú ideig ne térhessen vissza!

Élete során szinte mindenki szembesül legalább egyszer a kádak, mosdók, mosogatók lefolyóinak dugulásával. A különböző csövek különböző okok miatt dugulhatnak el, de nem is feltétlenül a kiváltó ok a lényeg, hanem az, hogy a lehető leggyorsabban megszabaduljunk tőle, ugyanis súlyos gondunk is lehet belőle, még akkor is, ha enyhén indul. Ennek ellenére nem árt megtudni, hogy a dugulás mitől jött létre, mert ha ezzel tisztában vagyunk, sokat tehetünk a dugulás megelőzéséért azzal, hogy igyekszünk elkerülni a kiváltó okokat. Érdemes erre figyelni, mert számos esetben a megelőzés sokkal egyszerűbb, mint maga a duguláselhárítás.

A mosogatók esetében legtöbbször a zsír és az ételmaradékok felelősek a dugulás kialakulásáért. Megelőzni úgy tudjuk, hogy ügyelünk rá, hogy minél kevesebb jusson ezekből a csövekbe, vagyis keveset hagyjunk a tányéron, mikor a mosogatóba kerülnek. A kád esetében a legtöbb problémát a lefolyóba szorult hajszálak okozzák, ennek azonban igen egyszerű a megoldása: egy egyszerű műanyag szűrőt kell tenni a lefolyó bejáratára. Ez megakadályozza, hogy a hajszálak a lefolyóba jussanak, és eldugaszolják azt. Vécé esetén főleg a beejtett tárgyak okoznak gondot, igyekezzünk elkerülni az ilyen helyzeteket.

Lakásfelújítás során lefolyóba került építési anyagok:

Adott egy gyönyörűen felújított családi ház, de mit sem ér ha a folyamatos dugulások miatt bosszankodunk. Kertes családi házakhoz sűrűn járunk ki főcsődugulás miatt, az első kérdés amit felteszünk, hogy volt e mostanában felújítás vagy elképzelhető e, hogy idegen anyag került a rendszerbe. A legtöbb iparos miután jól végezte napi feladatát elmossa a szerszámokat és a malteres, csemperagasztós vagy éppen a gipszes vödröt és a vödör tartalmát egy mozdulattal kiüríti a wc-be, amivel nem feltétlenül lenne baj ha előtte a megmaradt anyagot egy zsákba dobná így védve a tulajt az esetleges gondoktól. Így volt ez a jelen esetben is. Egy családi házhoz rövid időn belül 3-szor is hívtak minket dugulási problémák miatt. A 3. esetnél már nem sikerült a dugulást spirállal elhárítani így nagy nyomású mosókocsit vagyis WOMA-t kellett használnunk. A főcsőben olyan mértékig le volt rakódva az építési anyag, hogy csak hosszas munka árán sikerült a rendszert kitakarítani. Egy kis nem odafigyelés, egy kis hanyagság és kész a baj!

Duguláselhárítás Fix áron: garanciával: 0-24



Ha úgy érzi, hogy tudunk segíteni akkor vegye fel velünk kapcsolatot:

Név

E-mail


Tárgy, mivel van probléma?


Telefonszám (minden esetben felhívjuk)


Üzenet:



Adatkezelési szabályzat: